Kalkulátor >> Szabad felhasználás
Hitel összege
Ft
Futamidő
hónap
A kamatperiódus az az időszak, ami alatt nem változik a hitel kamata, tehát ez alatt az idő alatt végig egyforma kamattal lehet számolni.
Bank
Törlesztőrészlet
THM
Visszafizetendő

Jelzáloghitel - minden tudnivaló

Szinte biztos, hogy volt, vagy lesz (esetleg éppen van) olyan szakasza az életünknek, amikor erősen el kell gondolkoznunk egy nagyobb összegű hitel felvételén. Nem mindegy azonban, hogy milyen kölcsönhöz nyúlunk egy lakásvásárlás, vagy egy több millió forintos felújítás előtt. Míg egy személyi kölcsön olyan kis összegű célok megvalósítására alkalmas mint például műszaki cikkek vásárlása vagy autó javítása, esetleg vásárlása, addig a jelzáloghitel leginkább ingatlannal kapcsolatban felmerülő költségeket hivatott fedezni. Érdemes több szempontból is végiggondolni, hogy mi a legjobb megoldás, hiszen egy nagy összegű hitel akár 10-20 éves elköteleződést is jelenthet.

Ugyanakkor, aki már olvasta a hitelfajtákról szóló átfogó elemzésünket, tudja nagyon jól, hogy nagyobb terveink megvalósításához két fajta jelzáloghitelt vehetünk fel. Az egyik célhoz kötött, a másik pedig szabad felhasználású hitel, ami sokkal nagyobb anyagi szabadságot biztosíthat a döntéseinkhez.

 

Mi pontosan a jelzáloghitel?

Ahogy a neve is mutatja, a hitelért cserébe jelzálogot jegyeztetnek be egy általunk, vagy adóstársunk által birtokolt nagy értékű tulajdonra, ami az esetek elsöprő többségében ingatlan lehet. A felajánlott ingatlanfedezet így biztosítékot jelent arra az esetre, ha nem tudnánk visszafizetni a hitelt. Maga a jelzálogjog jelenti a kölcsön visszafizetésének a biztosítékát, ezért azt külön be kell jegyeztetni az ingatlan nyilvántartásba.

A jelzáloghitel előnyei:

  1. magas hitelösszeg,

  2. hosszú futamidő,

  3. sokszor kedvezőbb kamatozású, mint egy személyi kölcsön.

Jelzáloghitellel akár több tízmillió forintos hitelösszeghez is juthatunk, amit nagyon hosszú futamidőre vehetők fel. Érthető módon a hitelező bank szeretné magát bebiztosítani. Az ingatlan értékálló, a bank akár el is adhatja, ha mi nem fizetjük a törlesztőrészletet.

 

A jelzáloghitel jellemzői

A jelzáloghiteleket a következő célokra használhatjuk fel:

Jelzáloghitel esetén az igényelhető hitelösszeg általában 1-50 millió forint között van, a futamidő pedig ehhez mérten változhat 24-360 hónap között.

Jelzáloghitelt leggyakrabban ingatlancél megvalósítása miatt veszünk fel. Ahogyan fentebb írtuk, ehhez ingatlanfedezetet szükséges a bank felé felajánlani. Az, hogy milyen ingatlant fogadnak el a bankok erre a célra, eltérő lehet – ez elsősorban az ingatlan értékétől függ. Ezenkívül fontos, hogy nem feltétele a kölcsönnek, hogy a hiteligénylő legyen a felajánlott ingatlan tulajdonosa. Ez lehet akár egy rokon, vagy egy jó barát, aki a hozzájárulását adja a jelzálog bejegyzéshez.

Egy szabad felhasználású jelzáloghitel felvétele évekre, sőt, évtizedekre meghatározhatja családunk anyagi helyzetét. Éppen ezért kiemelten fontos egy ekkora összegű hitelnél, hogy ne herdáljuk el a hitelösszeget. Próbáljuk meg a lehető leghatékonyabban felhasználni és keressünk olyan hitelcélt, amely miatt nem okoz majd fejfájást a felvett kölcsön évekkel később sem.

A legjobb cél, amire egy több milliós hitelt fordíthatunk, az az, amelyik nekünk keres vagy takarít meg pénzt. Ha elég okosan fektetjük be, akár azt is elérhetjük, hogy kitermelje a havi törlesztőrészlet egészét, de legalábbis jelentős részét.

 

A jelzáloghitel igénylése

Jelzáloghitelt igényelni hosszabb és összetettebb művelet, mint egy egyszerű személyi kölcsönt. Nagyobb összegről van szó, és a futamidő akár több évtized is lehet, ami hosszú távú elköteleződést jelent az igénylő számára. Az igényléshez ezért elengedhetetlen, hogy megfelelő jövedelemmel rendelkezzünk, és ezt igazolni is tudjuk a bank felé.

A jövedelmi feltételeket a bankoknak 2018. október 1. óta szigorúbban kell figyelembe venniük, mint korábban, ekkor vezették be ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adósságfék rendszerének egy újabb elemét, ami a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) szabályozására vonatkozott. A legnagyobb változás, hogy míg korábban az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú hiteleknél akár a fizetésünk felét is fordíthattuk a törlesztésre, ez október 1. óta már csak 25%. A kiszámíthatóbb, legalább 10 éves kamatperiódusú hiteleknél továbbra is a jövedelmünk legfeljebb 50 százalékát fordíthatjuk törlesztésre.

 

JTM szabályok 2018. október 1. után

 

Az adósságfék rendszer folyamatos fejlesztése mellett más tekintetben is sokat változott a jelzáloghitelezés piaca az elmúlt években, ugyanis a válság óta szinte teljesen eltűntek a deviza alapú hitelek a bankok kínálatából, és a legtöbb hitel ma már forint alapú.

 

Kötött célú és szabad felhasználású hitel

Felhasználás szempontjából kétféle jelzáloghitel létezik:

  1. Kötött célú

  2. Szabad felhasználású

Jelzáloghitelt felvehetünk meghatározott célra, mint például lakásvásárlás vagy építkezés. Ha ilyen kölcsönt választunk, akkor csak a hitelező pénzintézet határozza meg, hogy mire használhatjuk fel a megigényelt hitelösszeget.

Ezzel szemben a szabad felhasználású jelzáloghitelnél a bank nem kérdezi, hogy mire költjük a pénzt, mi csak a visszafizetésért felelünk. Ha erre van szükséged, akkor itt már össze is hasonlíthatod a legjobb jelzáloghitel ajánlatokat!

A továbbiakban részletesen megvizsgáljuk a jelzáloghitelek jellemzőit és típusait, hiszen nem mindegy, hogy hitelcélt tekintve kötött vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt választunk. A két típus között jelentős különbségek vannak, hiszen a kötött felhasználású hiteleket csak meghatározott célokra fordíthatjuk, míg a szabad felhasználásúval, ahogyan a neve is mutatja, szabadon gazdálkodhatunk.

 

A szabad felhasználású jelzáloghitel

Annak ellenére, hogy egy sokkal rugalmasabban felhasználható kölcsön, több alapvető dologban hasonlít a kötött célú társaira.

 

Kötött felhasználású jelzáloghitel

Ha pontosan tudod, hogy mire fogod fordítani a felvett jelzáloghitelt, akkor a következő feltételekre számíthatsz:

 

A lakáshitel - a legnépszerűbb jelzáloghitel

Előbb vagy utóbb mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor úgy döntünk, hogy saját életet kezdünk és/vagy családot alapítunk, és hogy mindezt egy saját lakásban szeretnénk megvalósítani. Később egy nagyobb ingatlan vásárlása lehet a kitűzött a cél, de manapság a befektetés is gyakori motiváció a lakásvásárlásnál, hiszen az ingatlanpiac évek óta pörög Magyarországon.

Az emelkedő lakásárak miatt egyre kevesebben tudnak önerőből ingatlant vásárolni, így lakáshitel segítségével valósítják meg a kitűzött ingatlancélt. A lakáskölcsön hosszú távú elköteleződést jelent, akár évtizedekre is meghatározhatja a pénzügyi helyzetünket, így érdemes minél többet megtudni a lehetőségről.

A lakáscélú jelzálogkölcsön a kötött felhasználású hitelek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a felvett hitelt csak ingatlancél megvalósítására tudod elkölteni. Ezek a következők lehetnek:

A lakáshitel legfontosabb feltételei közé tartozik, hogy az igényléshez:

  1. ingatlanfedezet bevonására

  2. önerőre

van szükség.

Az önerő a legtöbb banknál jellemzően az ingatlan bank által meghatározott értékének a 20 százaléka, ennyi pénzzel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy a banktól felvehessük hitelben a többit. Az önerőre azért van szükség, mert a bank csak a lakás hitelbiztosítéki értékét, vagyis az ingatlan piaci értékének a csökkentett értékét adhatja oda, ami jellemzően 80 százalék.

Ha nem rendelkezel elegendő önerővel, akkor is találhatsz megoldást a hiteligénylésre: ha több ingatlant ajánlasz fel fedezetként, vagy bevonsz a hitelszerződésbe egy adóst vagy egy kezest, akkor az önerő megléte nélkül is vehetsz fel hitelt. Ha rendelkezel lakástakarék szerződéssel, az is megoldást jelenthet, ezenkívül néhány hitelintézet a CSOK vissza nem térítendő támogatást is elfogadja önerőként. Arról, hogy milyen lehetőségeid vannak kiváltani az önerőt, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Jelenleg albérletben élsz? Érdemes utánaszámolni, hogy az egyre magasabb bérleti költségek helyett nem éri-e meg inkább egy jól megválasztott lakáshitel segítségével saját ingatlanra szert tenni. Hosszú távon a törlesztőrészlet fizetésével ugyanis jobban járunk, mintha lakást bérelnénk, hiszen a futamidő végén a lakás a miénk.

 

A legjobb lakáshitel ajánlatok

Ahogyan a legtöbb hitelterméket, a lakáshiteleket is a THM, vagyis a teljes hiteldíjmutató alapján érdemes összevetni. Ez az érték azt mutatja meg, hogy mekkora a hitel teljes díjának az aránya a teljes hitelösszeghez képest, százalékos formában megadva. Röviden, a THM azt mutatja meg, hogy a tőke összegén kívül mekkora összeget kell visszafizetnünk. A THM mellett a másik mutató, amit alapján érdemes összevetni a lakáshitel ajánlatokat, az a teljes visszafizetendő összeg. Ezek alapján lássuk, jelenleg melyik bank kínálja a legkedvezőbb lakáshitelt!

A számításban a Bank360 lakáshitel kalkulátora volt a segítségünkre. Tegyük fel, hogy 10 millió forint lakáshitelt szeretnénk felvenni, 240 hónapos futamidőre. Ebben az esetben a legjobb ajánlatot a K&H Bank kínálja, 2,75 százalékos THM-mel. A havi törlesztőrészlet 53 234 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 12 953 960 forint. A hitelkamat típusa változó, a kamatperiódus 3 hónap. Ha a K&H lakáskölcsönét választod, akkor számolnod kell a kezdeti költségekkel (szerződéskötési díj és földhivatali bejegyzési díj), valamint a bankszámlavezetés díjával.

Szintén 3 százalék alatti THM érhető el az Erste Bank piaci kamatozású lakáshitelével: a THM 2,89 százalék, a havi törlesztőrészlet 54 712 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 13 130 880 forint. Ebben az esetben a kamatperiódus 6 hónap. Ennek az ajánlatnak a feltétele, hogy a havi nettó jövedelmed elérje a 200 000 forintot, illetve hogy az Erste Banknál vezetett számlával rendelkezz.

A Raiffeisen Banknál a legjobb ajánlatot akkor érheted el, ha online kezdeményezed a visszahívást, ebben az esetben ugyanis 40 000 forint jóváírás is ütheti a markodat. 10 milliós hitelösszegnél a Raiffeisen 3,38 százalékos THM-et kínál, a havi törlesztőrészlet 57 024 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 13 704 960 forint. A kamatozása ennek a hitelnek is változó, a kamatperiódus 6 hónap.

Még több ajánlatra vagy kíváncsi? Ez nem akadály! A Bank360 lakáshitel kalkulátorával, a saját igényeid szerint tudod beállítani a hitelösszeget és a futamidőt, így a kalkuláció végén egy személyre szabott listát fogsz látni, a legkedvezőbb ajánlatokkal a legtetején. Ezután az ajánlatokat aszerint a mutató szerint tudod sorba rendezni, amelyik neked a legszimpatikusabb: ez a lehet a havi törlesztőrészlet, a THM vagy éppen a teljes visszafizetendő összeg.

 

Az építési hitel - mire jegyeztethetjük be a jelzálogot?

Úgy döntöttél, hogy megvalósítod a saját elképzelésed, és felépíted az álomotthont? Semmi akadálya, a bankok erre is kínálnak megoldást, az építési hitel formájában. Ez a hiteltípus bizonyos szempontból eltérően működik, mint a hagyományos lakáscélú jelzáloghitelek – a legfontosabb különbség, hogy a folyósítás nem egy összegben, hanem építési fázisonként történik.

Az építési hitelnél érdemes nagyobb önerővel számolni, hiszen amellett, hogy az építkezés maximum 80 százalékát tudjuk hitelből finanszírozni, a telekkel már a hiteligénylés előtt rendelkeznünk kell. A folyósítás az építkezés haladásától függően történik: ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy az újabb részleteket csak abban az esetben utalja ki a bank, ha az értékbecslő is jóváhagyta, hogy elkészült a beígért szakasz, és ha az épület készen áll a soron következő munkálatokra. Átlagosan három-négy szakaszra bontható fel az építkezés menete.

Ha építési hitelben gondolkodsz, akkor érdemes időt szánnod az adminisztratív teendőkre is, hiszen lényegesen több dokumentumot kell majd bemutatnod, mint például egy egyszerű személyi kölcsön esetében. Rendelkezned kell az igénylésnél a tulajdoni lappal és az építési engedéllyel is, az építkezés utolsó fázisánál pedig már a használatbavételi engedélyre is szükséged lehet. Érdemes az igazolásokra és az engedélyekre félretenni egy kisebb összeget, hiszen ezeknek a kiállítása általában díjköteles – ha minden dokumentumot figyelembe veszünk, a végeredmény akár több százezer forint is lehet. Ha szeretnél ezeknek legalább egy része alól mentesülni, érdemes átnézni a Bank360 építési hitel kalkulátorral az aktuális kedvezményeket, hiszen a hitelintézetek egy része időszakos akciók keretében vállalja, hogy az adminisztrációs díjak egy részét jóváírja a hiteligénylő számára.

 

A legkedvezőbb építési hitelek a piacon

Megnéztük a Bank360 építési hitel kalkulátorával, hogy jelenleg mely bankok kínálják az ügyfeleknek a legkedvezőbb feltételeket. 15 millió forint hitellel számoltunk, 240 hónapos futamidőre. A K&H Bank építési hitele már 2,71 százalékos THM-től elérhető, ezenkívül díjkedvezményre is számíthatsz az indulásnál, ha emellett az ajánlat mellett döntesz. A havi törlesztőrészlet ebben az esetben 79 851 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 19 367 040 forint. A hitel változó kamatozású, a kamatperiódus 3 hónap.

Az Erste Bank 2,89 százalékos THM-mel kínálja építési hitelét, 6 hónapos kamatperiódussal. A havi törlesztőrészlet ebben az esetben 82 068 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 19 696 320 forint. Az Erste legkedvezőbb ajánlatához legalább havi nettó 200 000 forintos jövedelemmel kell rendelkeznünk, és nyitnunk kell egy Erstes számlát is.

A Budapest Bank 3,30 százalékos THM-mel várja az ügyfeleit, szintén 6 hónapos kamatperiódusnál. A havi törlesztőrészlet 90 930 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 20 114 431 forint. A kezdeti költségeknél számolnod kell a Földhivatali eljárás igazgatási szolgáltatási díjával, a papír alapú utalás díjával és a helyszíni szemle költségével is – ezek összesen megközelítőleg 45 000 forintba kerülnek. Ezenkívül felmerülhetnek egyéb költségek, például a csoportos beszedési megbízás havi díja, ami összességében akár több mint 50 000 forint is lehet.

 

Az adósságrendező jelzáloghitel

Sokan nem ismerik ezt a lehetőséget, pedig az adósságrendező jelzáloghitel megoldást jelenthet akár egyszerre több pénzügyi problémára is. A lényege, hogy a már meglévő, korábbi hiteleinket visszafizethetjük egy új, jobb feltételeket biztosító adósságrendező hitel segítségével. Az adósságrendező hitelnek több előnye is lehet, attól függően, hogy mi vele a célunk:

Attól függően, hogy mekkora összegű hitel törlesztését szeretnénk rendezni, erre a célra felvehetünk adósságrendező személyi kölcsönt vagy jelzálogkölcsönt. Abban az esetben érdemes bármelyiket is választani a kettő közül, ha a már meglévő hitelünknél kedvezőbb feltételekkel tudunk adósságrendező hitelhez jutni, hiszen így összességében akár több százezer forintot is spórolhatunk. Azok például, akik 2010-2015 között igényeltek jelzáloghitelt, most valószínűleg a kedvező kamatkörnyezet miatt jobb ajánlatokat fognak majd találni. Ugyanez azonban fordítva is igaz: a közeljövőre nézve kamatemelkedés várható, ami a törlesztőrészletek növekedését is magával hozza.

Hitelkiváltásra a személyi kölcsönök nagy része is felhasználható, de ha nagyobb tartozást szeretnél rendezni, akkor jelzáloghitelre lesz szükséged, aminek a legfontosabb feltétele, hogy szolgáljon fedezetként egy olyan ingatlan, amit a bank elfogad a hitelért cserébe. A hiteligénylésre vonatkozó feltételek megegyeznek a hagyományos jelzáloghitelekre vonatkozó feltételekkel, az adósságrendezéshez azonban meg kell felelni egy további kritériumnak, ha hitel kiváltására fordítanád a hitelt: csak olyan hitel kiváltására van lehetőség, amellyel egyáltalán nincs elmaradásod.

 

A 3 befutó: a legkedvezőbb adósságrendező jelzáloghitelek

Összehasonlítottuk a Bank360 adósságrendező hitelkalkulátor segítségével a jelenleg elérhető legkedvezőbb adósságrendező hiteleket, a következő feltételekkel: 10 millió forintos hitelösszeg, 240 hónapos futamidőre.

A Budapest Bank szabad felhasználású jelzáloghitele tűnik a legjobb választásnak, 3,94 százalékos THM-mel. A havi törlesztőrészlet 66 183 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 13 906 240 forint. A hitelkamat típusa változó, a kamatperiódus pedig 6 hónap. Az elvárt nettó jövedelem ehhez az ajánlathoz 110 000 forint, ezenkívül bankváltás is szükséges.

Az Erste Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelét hitelkiváltásra is fel lehet használni. 4,17 százalékos THM-mel a havi törlesztőrészlet 61 073 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 657 520 forint. Az igényléshez legalább 200 000 forintos havi nettó jövedelemre van szükség, ezenkívül a jövedelmed az Erstéhez kell utalni. A kamatperiódus 5 év.

Szintén felhasználható adósságrendezésre a K&H Bank Minősített Fogyasztóbarát lakáshitele. A THM ennél az ajánlatnál 4,28 százalék, a havi törlesztőrészlet 61 073 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 785 320 forint. A kamatperiódus ebben az esetben is 5 év. A hitel igényléséhez legalább 100 000 forintos havi nettó jövedelemre van szükség, ami K&H-s bankszámlára kell hogy érkezzen.

Fontos, hogy az adósságrendező hitelnél ugyanazokkal a kezdeti költségekkel kell számolnod, mintha lakáshitelt vennél fel, ezért érdemes ezeket is figyelembe venni, amikor összehasonlítod a meglévő tartozásodat az esetleges új hitel várható költségeivel.

 

Lehetőségek a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél

A szabad felhasználású jelzáloghitel abban tér a kötött felhasználású jelzáloghiteltől, hogy nem szükséges a bank felé igazolni azt, hogy pontosan mire fordítod a felvett összeget. Emiatt valamivel drágább is, hiszen nagyobb szabadságot kapunk, a bank pedig nagyobb kockázatot vállal, mint amikor pontosan tudja, hogy az általa kölcsönzött pénzből például egy ház fog felépülni. 10 millió forintig elérhetőek a szabad felhasználású személyi kölcsönök is, de ha ennél nagyobb összegre van szükséged, akkor a jelzáloghitel jelentheti a megoldást.

A hiteligénylés igazán csak akkor kezdődik meg, amikor kiválasztottuk a számunkra megfelelő kölcsönt, ám vannak feltételek, amelyeknek teljesülniük kell, mielőtt belevágunk:

  1. Legyen állandó jövedelmünk: a bankoknak kötelező jövedelemvizsgálatot végezni hitelezés előtt, hogy megbizonyosodjanak arról, a hitelfelvevőnek van bevétele, amiből tudja fizetni a kölcsön törlesztőrészleteit.

  2. Állandó jövedelem minimuma: a hitelfelvételhez általában szükséges legalább a nettó minimálbér igazolása, amely háztartásonként növelhető adóstárs bevonásával.

  3. Legalább 3 hónapos munkaviszony: határozott idejű szerződéssel és három hónaposnál frissebb munkahellyel is reménytelen a próbálkozás. A legjobb, ha legalább egy éve folyamatos munkaviszonyt tudunk igazolni a banknak.

  4. Nem szerepelhetünk a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR): a korábbi BAR-lista helyét a KHR vette át. Aki szerepel a bankok által közösen működtetett listán, amelyen a késedelmes vagy nemfizető adósokat tartják nyilván, kiesik a hitelezhetők köréből. Ahhoz, hogy újra hitelt vehessünk fel, hosszadalmas és kényelmetlen folyamaton kell átesnünk.

  5. Minimum fedezeti érték: a hitelösszegtől függően a felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének el kell érnie egy minimum szintet. Hogy mekkora alsó határt szabnak, függ a banktól és az igényelt hitel nagyságától. Egy hitelügyletben több ingatlan is felajánlható fedezetként, ha nem sikerül ezt elérnünk, illetve kérhetjük adóstárs vagy kezes bevonását is a szerződésbe.

 

3 jelzáloghitel, ami jó feltételek mellett biztosít szabadságot

Ha eldöntöttük, hogy céljaink megvalósításán csak egy szabad felhasználású jelzáloghitel segíthet, érdemes alaposan megvizsgálni a bankok kínálatát, mivel jelentős különbségek lehetnek a teljes visszafizetendő összegek között. Az összehasonlításhoz érdemes egy hitelkalkulátort használni, hiszen egyszerűen kiderül, hogy melyik ajánlattal járunk a legjobban. A Bank360 kalkulátorával például hamar észrevehetjük, hogy a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között akár egy millió forintos különbség is lehet, ha a teljes visszafizetendő összeget nézzük.

Tegyük fel, hogy 15 millió forint szabad felhasználású jelzálogkölcsönt szeretnénk felvenni, 240 hónapos futamidőre. Megnéztük, hogy melyek a legkedvezőbb ajánlatok ezeknél a feltételeknél.

A Budapest Bank 4,64 százalékos THM-mel kínál szabad felhasználású jelzáloghitelt. A havi törlesztőrészlet ennél az ajánlatnál 103 164 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 22 211 089 forint. A Budapest Bank Egyenlítő hitel konstrukciójával az adósságrendezés mellett a megtakarításodat is gyarapíthatod. A hitel változó kamatozású, a kamatperiódus 6 hónap.

A K&H Bank induló díjkedvezménnyel várja az ügyfeleit. 5,05 százalékos THM-mel kínálnak szabad felhasználású jelzáloghitelt, a havi törlesztőrészlet ebben az esetben 96 934 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 23 541 960 forint. A K&H hitele szintén változó kamatozású, a kamatperiódus 3 hónap.

Ha a Raiffeisen Bank jelzáloghitelét választod, és online kezdeményezed a visszahívást, akkor 40 000 forintot jóváír számodra a bank. A THM 5,09 százalék, a havi törlesztőrészlet 98 662 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 23 698 080 forint. A Raiffeisen konstrukciója változó a kamatozású, a kamatperiódus 6 hónap. Az igényléshez nem szükséges bankot váltanod, az igényléshez viszont elengedhetetlen, hogy igazolni tudd, hogy havonta legalább nettó 120 000 forint jövedelmed van.

 

Fogyasztóbarát hitel - új feltételek, új minősítés

Ha a hiteligénylésnél a biztonság és a kiszámíthatóság az elsődleges szempont, akkor érdemes a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által is ajánlott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket is számításba venned. Ezek a hitelkonstrukciók abban térnek el a piacon elérhető többi ajánlattól, hogy számos olyan kritériumnak megfelelnek, ami alapján az MNB ellátja ezeket a kölcsönöket a MFL jelzéssel. Nézzük meg, melyek ezek a kritériumok:

A Bank360 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kalkulátor segítségével a számodra megfelelő feltételek alapján listázhatod és különböző paraméterek alapján össze is hasonlíthatod a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező MFL hiteleket. Azt azonban vedd figyelembe, hogy a Bank360 számítási eredménye nem ad teljes körű felvilágosítást, így további részletekért érdemes ellátogatni az MNB oldalára is.

 

Bank360 kalkulátor:

A kalkulátor az aktuális banki hirdetményekben szereplő kondíciókat veszi figyelembe. A hitelek egyes paraméterei, feltételei eltérőek bankonként, ezért a további részletekről érdemes a bank oldalán meggyőződni. A célunk az, hogy egy átlátható és összehasonlítható listában mutassuk be a banki termékeket, ezért minden esetben a kiválasztott keresési paraméterek alapján az elérhető legkedvezőbb hitelajánlatot jelenítjük meg a listában. A keresés során ki lehet választani a futamidőt, a hitelösszeget és a kamatperiódust is, valamint érdemes megjelölni, ha a havi nettó jövedelmed 250 000 forint felett van, mert sok banknál innen indulnak az akciós kölcsönök. Ezen kívül, ha vállalod, hogy a jövedelmed az adott bankban utalod további kedvezményeket is kaphatsz. A hitelajánlatokat sorba tudod rendezni bank, törlesztőrészlet, THM és teljes visszafizetendő összeg szerint is. Egyes bankok alkalmaznak ügyfélminősítés (scoring) alapú árazást is. Mivel a banki ügyfélminősítés nem publikus ezért mi a legjobb ajánlatokat szerepeltetjük az ajánlati listában. A maximum THM mértéke nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt értékét. A maximum THM 2016. 05. 25-e óta 24,9%.

 

Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kalkulátor:

A Bank360 kalkulátor számítási eredménye nem ad teljeskörű felvilágosítást a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekről, ezért a fogyasztó a további részletek és információk tekintetében tájékozódhat az MNB honlapján, valamint a bankok honlapján, vagy a bankfiókokban.